időjárás

+3
°
C
+
-1°
Veszprém
Kedd, 18
Szerda
+ -1°
Csütörtök
+
Péntek
-3°
Szombat
-4°
Vasárnap
-1° -5°
Hétfő
-5°
7 napos előrejelzés

2021. június

Az idei programban 18 nagycsoportos gyermek vett részt. Táborunk tematikáját a kompetencia programunkhoz igazítottuk, így minden nap egy "őselem" állt a középpontban (Tűz, Víz, Föld, Levegő). Az adott napon a gyerekek meghatározott színű pólót viseltek.

Első napunkat az ismerkedés, összecsiszolódás, ráhangolódás jegyében töltöttük az óvodában. Programjaink között szerepeltek kirándulások, melyek alkalmával kihasználtuk a helyi adottságokat, a közvetlen környezett nyújtotta lehetőségeket épp úgy, mint a távolabbi, vonattal megközelíthető Cuha szurdok csodás túra útvonalát.

009 Öko tábor 2021

Bogarásztak, megfigyeltük a fák különbözőségeit, mindezek hasznáról, védelméről is szó esett. Számtalanszor próbára tehették erejüket, kitartásukat, bátorságukat a hegyoldalak meghódításával.

Lehetőségünk volt ismereteket szerezni a papír feldolgozásának menetéről, sokszínűségéről. Nagyon kedves, szívélyes, gyerekközpontú nyomda látogatáson vehettek részt az óvodások.

A kirándulások alkalmával gyűjtött kincsekből kézműveskedtünk. Természetfilmek segítségével mélyítettük el a megszerzett ismereteket, tudást.

Délutánonként előkerültek a vizes játékok, vízasztal, csatornák és kedvükre pancsolhattak a gyerekek. Ebéd előtt zuhannyal frissítettük fel őket és ebéd után a mese sem maradt el.

A szülők minden nap bepillantást nyerhettek a gyerekeket ért élményekbe a Facebook csoportba küldött képek segítségével.

A táborból - az élményeken kívül- emléket is vihettek haza a gyerekek. A gyerekek által készített, felirattal ellátott képkeretbe került bele az egyik legjobban sikerült csoportképünk.

Képek >> ide kattintva <<

A mindennapokból

013_hkszcspszv.jpg